Üdv Néked, ki idetévedtél! ^^

Pár sorral jellemezném a fanfiction-t, hogy tudd, mire számíts, mielőtt belekezdenél. A történet a saját karakteremről, egy Arisa nevű 18-19 éves lányról szól, és arról, hogyan találja meg a helyét a középkori Japánban. Segítségére lesznek az animéből jól ismert szereplők. ^^ Sokat nem mondhatok, mert nem fogod elolvasni, de annyit még elárulok, hogy két érzelem kap nagyon fontos szerepet; a barátság és a szerelem. ^^

Arigatou ha elolvasod, és jó szórakozást hozzá!

A mágikus vízesés

Csodaszép nyári nap virradt. Langyos szellő cirógatta a rétek ezerszínű virágait, és a fák lombjait. Inuyasha és a többiek egy domb felé tartottak, ami nem volt messze Kaede anyó falujától. Úgy döntöttek, kipihenik a sok harc fáradalmát, addig gyógyulnak a sérüléseik is. Amikor felértek a dombtetőre, Kagome megkérte Sangot, hogy segítsen leteríteni a pokrócot a földre, amit otthonról hozott. Kirara figyelte őket és ide-oda futkosott körülöttük.  Közben a fiúk cipelték fel az ennivalót, Kaede anyó pedig kissé lemaradva követte őket Shippo társaságában. Mindenki úgy érezte, ez valóban egy szép és nyugodt napnak ígérkezik. Már mindannyian letelepedtek a hatalmas pokrócra, mikor Mirokunak hiány érzete támadt, körbenézett és a fejéhez kapott:

- Óh milyen feledékeny vagyok! Nem mentem el vízért! –megfogott 1 kulacsot és Shippo felé nyújtotta- Shippo! Megkérhetlek rá, hogy hozz vizet a patakból?

Inuyasha: Jellemző… Ehhez is lusta vagy! –jegyezte meg Mirokunak-

- Persze! –válaszolta a rókakölyök, majd elvette Mirokutól a kulacsot és elindult a patak felé.

Nem is vette észre, hogy valaki követi őt... A patak partjára ért, letérdelt és belenézet a vízbe:

-Nahát! Annyira koszos a víz, hogy az aljáig sem látok! –ámult-

Míg a vízen merengett, követő, kis „árnyéka” mögé lopakodott, és pár pillanat múlva ráugrott Shippo hátára, aki felkiáltott ijedtében, majd mind a ketten a vízbe pottyantak..

-Kirara! Halálra rémisztettél! –mondta a patakban ülve, csurom vizesen. Erre kedves nyávogást, és dörgölőzést kapott bocsánatkérés képpen    

-Jól van! –elmosolyodott- Tudod, hogy Rád sosem haragszom. -és megsimogatta Kirara buksiját-

Kievickéltek a vízből és megrázták magukat, hogy előbb száradjanak.

-Túl koszos a pataknak ez a lenti része, lefogadom, hogy a forrásánál kristály tiszta lehet… Megkeressük, Kirara? –mire Shippo  Kirara felé fordult, a kis macskaszellem már egy ugrással előtte termett és nézett vissza rá.-

-Rendben! Ezt igennek veszem Tőled! Akkor indulás!

Szemben haladtak a patak folyásának irányával, egy kis idő múlva már egy erdős részen találták magukat. A fák ágai közül elő bukkant itt-ott a fény, mégis félhomály volt.

-Már régóta csak jövünk…-jegyezte meg Shippo kicsit fáradt hangon-

Ahogy egyre beljebb haladtak az erdőben, úgy nőtt a pára is körülöttük, a közelből vízzubogás hallatszott. Egyre közeledtek. Egyszer csak Kirara megtorpant.

Shippo beérte őt- Látsz valamit Kirara? – ekkor fölemelte a fejét, abba az irányba, amerre Kirara is nézett. Megértette, miért állt meg olyan hirtelen-

Megtalálták a patak forrását, egy vízesést, amely körül belül 2 méter magasságból zúdult alá lágyan egy domb oldaláról. Valóban… olyan tiszta volt, hogy szinte ragyogott. Mintha minden cseppje táncot lejtett volna. A kis párost teljesen elbűvölte a látvány.

-Gyönyörű szép…-szólalt meg halkan Shippo. Kirara egyetértően bólintott.

Sokáig csodálták a vízfüggönyt, a kis tavat, amiben a víz összegyűlt, majd patakként csordogált tovább. Alig tértek magukhoz, annyira elmerültek ebben a természeti szépségben.  Páracseppek csillogtak a bokrok levelein, és a virágok szirmain, ahogy megvilágította őket egy kósza napsugár.  

-Jaj nekem! –nyilalt hirtelen Shippo fejébe az eredeti ok, mit is keresnek itt- A többiek már biztosan nagyon várnak bennünket! Megtöltöm gyorsan a kulacsot, és indulhatunk is vissza! –odament a kis tóhoz és belemerítette-

Kirara nyugtalan volt, és folyamatosan figyelt minden neszre.

Lassan, a vízesésből előlépett egy fiatal lány. Haja szőkésbarna, sötétebb szőke volt a vállára borulva. Csodálkozó, zöld szemeivel először végig nézett saját magán. Sem a ruhája, sem más rajta nem lett nedves. Farmer nadrágot viselt és rózsaszínű pólót, a lábán sportcipőt, a hátán,pedig a hátizsákja pihent. Shippo a félelemtől remegve pillantott fel, és találkozott tekintete a lányéval.

-Öhm…Szia! –mosolyodott el a lány és integetett, mert látta Shippon, hogy megrémült tőle. Legugolt, hogy ne legyen annyira nagy a magasság közöttük. Shippo megnyugodva mosolyogott vissza rá.

-Szia! Én Shippo vagyok. Téged hogy hívnak?

-Arisa. –felelte a lány kedvesen-

A kis róka elpirult, mielőtt kimondta –Szép neved van…Arisa…

-Köszönöm szépen! –mosolygott a félénk bók hallatán-

 Kirara is odament, leült a jövevény elé, és oldalra biccentette a fejét, így nézte meg magának.

-Ő pedig Kirara.

-Szia Kirara! Milyen aranyos vagy! –szólt hozzá Arisa, és megsimogatta a cicának tűnő állatkát. Észrevette a különös kinézetét mind két apróságnak, és elgondolkodott… hol lehet ő most?