Nem hagylak cserben!

A szörny ökle zuhant a lány felé szélsebesen. Arisa összegömbölyödött, remélte legalább kicsit tompítja az ütést, ha így védekezik. A következő pillanatban a szörny lecsapott, a földben egy szép krátert ütött. Kavargó por szállt fel.

Felemelte lassan a kezét, ekkor látta csak nagy meglepettségében, hogy nem volt ott senki. Játsszuk csak vissza, és nézzük meg lassítva is! ^^

Kouga az utolsó pillanatban érkezett, ölbe kapta Arisat, és másodperccel ugrott el, mielőtt a csapás elérte volna őket.

Arisa: Kouga… -hősként nézett rá, mikor ráeszmélt, mi is történt. Még mindig a hatalmában tartotta a halálfélelem, erősen és gyorsan dobogott a szíve.

Kouga egy másik fára érkezett vele: Jól vagy?

Arisa: I-igen. –bólintott kicsit remegve.

A fiú letette őt az ágon: Maradj itt! –nyomban le is ugrott a szörny elé.

Kouga: Hé, Hústorony! Engem kapj el, ha bírsz!

Szörny: Ahogy akarod! Legalább a kislány szépen végignézi a halálodat, utána vele is végzek!

Kouga: Heh! Álmodozz csak! –Forgószélként megindult a szellem irányba, gyorsan cikázott körülötte, hogy összezavarja. Jó taktikának bizonyult, a nagy monstrum csak kapkodta a fejét. Arisa közben nagyon izgult, bízni akart Kouga erejében. Féltő szemekkel figyelte a harcot.

Szörny: Kezd elegem lenni ebből! –Találomra a földre vágott, ám a fiú egészen máshol bukkant elő, az eredmény egy gyönyörű hasba rúgás lett, amitől ellenfele repült egyet. Nagy robajjal ért földet.

Kouga lihegve állt meg. A szörny egy ideig nem mozdult.

Kouga: *Túl könnyen ment…* -gyanakodott-

Kisvártatva a gyanúja beigazolódott.

Arisa: *Jaj ne! Lábra állt!* -nézett rémülten-

Szörny: Remélem, nem bíztad el magad! –Nekitámadt Kouganak. Megmutatta valódi gyorsaságát. A fiú elugrott, ám a levegőben elérte a szellem karja, és az oldalába kapott, mély sebet ejtve rajta.

Kouga: Ááhh! –hátrabukfencezett, majd talpra érkezett. A sebeibe belehasított a fájdalom és az oldalához kapott, féltérdre ereszkedett. A szörny már közeledett is felé, rámérni a végső csapást.

Arisa: Kouga! *Nem hagyhatom cserben! Miattam sérült meg!* -Az akarata, hogy segítsen Kougan, erősebb volt a félelménél, előrántotta a kardját. Különös erő fogta el, morgott, néha-néha a szemei vörösen villantak meg. Kezében a kard halvány, rózsaszínű lángba borult, majd egyre erősödtek benne a színek, ereje teljében a kard tüze a halvány szín mellett a narancssárgával, és a vörössel keveredett.

Arisa: Hé, Te! –kiáltott- Jobb, ha most már rám figyelsz!

Szörny: Mi a…?! –fordult meg. Kouga felnézett a lány hangjára, szemei elkerekedtek.

Arisa fellökte magát a magasba, feje fölé emelte a lángoló kardot, harci kiáltást hallatott, és lecsapott vele. A kard hatalmas lángcsóvát küldött a szellem irányába, mikor elérte, teljesen fölemésztette. Kínnal teli üvöltése hallatszott a távolba…

A lány a földre érkezett, a támadás végeztével a kardjáról kialudt a tűz. Zilált, még érezte az erőt, a szellemi erejét, tompán lüktetett benne.

Kouga ámult: *Mi lehetett ez…?*

Arisa felemelte a fejét, meglátta a fiút, ekkor mintha köddé vált volna belőle a démoni ereje. Először csak lépkedett, utána már szaladt oda Kougahoz, és letérdelt elé.

Kouga: Mi volt ez, Arisa? –kérdezte, miközben tenyerét szorította az oldalához.

Arisa: Valójában… én sem tudom biztosan. –vallotta be- Nagyon megsérültél? -nézett rá, majd a kezére, amivel az oldalát takarta. Lassan nyúlt felé.

Kouga: Csak egy karcolás, ne törődj vele… -pedig vérzett, a keze is véres lett a sebétől. Felszisszent a belé nyilalló fájdalomtól.

Arisa: Mutasd, kérlek! Tudok rajta segíteni! –kérte őt. Amint megérintette a fiú kezét, az kicsit elfordul tőle.

Kouga: Hagyd csak! Semmi komoly!

Arisa: Nekem nem úgy tűnik… –szomorodott el- Ne légy makacs! Kérlek szépen! –szólt erélyesebben, megint nyúlt felé-

Kouga: Arisa! Értsd meg, nem kell segítség! –Másik kezével elkapta Arisaét, határozottan nézett rá. Tekintetük összetalálkozott…

Arisa zavarba jött nagyon, arca halvány pírt öltött.

A fiú is zavarban volt, miután már hosszan néztek egymásra.

Elengedte a lány kezét.

Arisa ezek után megint a sérülés helyére nézett, majd Kougara kérő szemekkel.    

Arisa: Kérlek… - Gyengéden megfogta Kouga kezét, és finoman leemelte az oldaláról, amit a fiú beletörődve engedett neki. Jól esett számára a törődés. Mikor Arisa a kezét óvatosan az oldalára tette, ő is belepirult.  

A kard a gyógyító erejét átadta Arisanak, mint, mikor Shippo karja volt tele a tüskék okozta vágásokkal.

A fény szépen, lassan összeforrasztotta a sebet, míg nem teljesen eltűnt.

Arisa visszahúzta a karját. Kouga, és az ő arca is még mindig kicsit piros volt.

Kouga: Köszönöm.

Arisa: Nincs mit. Sajnálom, miattam sérültél meg… -hajtotta le a fejét-

Kouga: Ezt verd ki a fejedből! Nem miattad sebesültem meg!

Arisa kicsit megijedt.

Kouga látta a lányon az ijedtséget: Meg ne halljam, hogy még egyszer bocsánatot kérsz!-mosolygott. Nem akarta megijeszteni.

Erre már a lány is elmosolyodott: Rendben.  ^^ -bólintott-

Ahogy ezt kimondta, ismerős hangok szűrődtek ki az erdőből

Kagome: Arisa! Te vagy az? –szaladt előre a többiektől.

Kouga: Kagome?! –felkapta a fejét Kagome hangjára, gyorsan felállt Arisa elől.

Arisat rögtön elfogta a csalódottság, egy kis harag, és a féltékenységet sem tagadhatta… Viszont, igyekezte elhessegetni magától ezeket az érzéseket.

Arisa: Kagome! –felállt, amikor Kagome odaért hozzájuk- Hogy kerülsz ide?

Kagome: Megegyeztünk a többiekkel, hogy előbb érted jövünk! Út közben, pedig hatalmas lángokat pillantottunk meg erre! Mi történt?

Arisa: Azt hiszem, a kardom megmutatta az igazi erejét! –mosolygott boldogan-

Kagome: Ez nagyszerű, Arisa! –örült meg a hírnek.

Majd egy morgósabb hang szólalt meg: Igen, nagyszerű… De mi a fenét keres ez itt?! –mutatott Inuyasha Kougara-

Kouga: Neked aztán tényleg semmi közöd hozzá!

Kagome: Fiúk… Ne kezdjétek… -unott arcot vágott-

Inuyasha: Elegem van, hogy akárhova megyek, ebbe a rühes farkasba botlok bele!

Kouga: Én sem örülök jobban a Te társaságodnak, Blöki! Elhiheted! Már messziről kiszagoltalak, annyira bűzlesz!

Inuyasha: Harcolni akarsz?! Gyere! Játsszuk le! –följebb tolta a kimonója ujját-

Kagome: Inuyasha! –kiáltott, erre a fiú összerezzent. Direkt nem mondta ki a lány a „fekszik”-et.

Inuyahsa: Most meg mi van?!

Kagome szúrósan nézett rá.

Inuyasha: Na jó… –sóhajtott- De egyszerűen képtelen vagyok elviselni! Te meg gyere már Arisa! –megragadta erősen a lány karját, és húzni kezdte-

Arisa: Hé! Mit csinálsz, Inuyasha?! Ne rángass!

Kagome hirtelen dühből elkiáltotta magát: FEKSZIK!!! -,de rögtön meg is bánta. Elfeledkezett arról, hogy Inuyasha fogta Arisa karját.

Mindketten a földbe csapódtak.

Kouga és a többiek elkerekedett szemmel pislogtak, mire odaértek: O_O

Kagome: Jaj! Arisa! Ne haragudj! –guggolt le a hassal a földön fekvő lányhoz- Nem akartam! Nagyon fájt?

Arisa a fejét felemelte: Semmi baj… Jól vagyok… Phö! –köpött ki egy kis földet, majd visszaesett a feje-

Inuyasha most nézett fel: Tőlem miért nem kérdezed meg sose, hogy fáj e?!

Kagome: Engedd el Arisat…

A fiú így tett.

Kagome: Fekszik…

Inuyasha még mélyebben beleverődött a földbe.

Miroku: Induljunk. Tábort kell vernünk éjszakára.

Sango: Egyet értek. –összenyalábolta a földről Arisat-

Arisa: És az utolsó éjjel? Nem töltöm itt? –nézett kérdőn rájuk-

Miroku: Nem. Ahogy hallottam, használtad a kardod harci erejét. Ezzel bizonyítottál. Ennyi bőven elég. Igaz, Inuyasha? –mosolygott-

Inuyasha morogva állt fel, leporolta magát: Felőlem...

Arisa valójában itt akart maradni: Öhm… én… -nézett zavarában ide-oda, sokszor pillantott Kougara is-

Kagome belekarolt Arisaba, mielőtt ellenkezhetett volna: Gyere! Menjünk! –elindultak, de még hátrafordult Kougahoz, udvariasságból elköszönt- Szia, Kouga!

Kouga: Vigyázz magadra, Kedvesem! -gondolkodóba esett, Arisatól is köszönjön e el külön- Minden jót Arisa! 

Arisanak nagyon jól esett a gesztus. Visszanézett a fiúra a válla fölött, egy mosollyal, és a szemeivel üzent. Elbúcsúzott Kougatól…

...egy időre…