*Ha a hópelyhek mesélni tudnának*

Kagome ébredezni kezdett az ágyában. Lassan, hunyorogva felnyitotta a szemét, és nem értette, mi ez a vakító fényesség, ami az ablakából árasztja el a szobát. Nehézkesen fel kelt, majd odatámolygott az ablakhoz.

Ekkor nagyra nyíltak, eddig még az álmosságtól félig csukott szemei, és elámult:

Kagome: Ez…ez hó! –kiáltott fel lelkesen- Arisa! Arisa ébredj! Ezt látnod kell!

Arisa eddig a földön aludt egy matracon nyakig betakarózva és összegömbölyödve.

 Kagome előző nap hívta el hozzájuk. Úgy gondolta, hogy Arisanak is jól esne már pár meghittebb nap otthonosabb környezetben, kényelmesebb fekvőhellyel a középkorban eltelt, hosszú hetek után.

Arisa: Valami baj van? –kérdezte nyöszörögve, és dörzsölgette a szemeit.

Kagome: Éjszaka esett a hó! Gyere!

Erre a lány úgy pattan fel a matracról, mint akit puskából lőttek ki, át akarta ugrani Kagome ágyát, de a lába beleakadt, és így csak elhasalnia sikerült rajta keresztbe.

Arisa: Ehhehehe... ^^"

Kagome mosolygott. Megfogta Arisa kezét, hogy felsegítse. A lány összenyalábolta magát, és odasétált mellé.

Arisa: Waaoooooowhh!

Kagome: Ugye, milyen gyönyörű?!

Arisa: Csodaszép! Mégis lesz fehér Karácsony!

Kagome: Igen!

 Gyönyörködve nézték alattuk az udvart. Az érintetlen, puha hótakaró csillámként ragyogott.

Kis idő múlva Kagome egyet hangosan csettintett: Van egy jó ötletem!

Arisa odafordult hozzá: Mi lenne az Kagome?

Kagome: Felkapjunk a kisöcsém szánkóját, meg az enyémet, és megmutatjuk a többieknek, hogyan is kell belevetni magunkat a télbe! Mit szólsz?!

Arisa: Benne vagyok!

Mind a ketten teljesen belelkesedtek. Siettek le reggelizni.

 Szegény Sota szomorúan vált meg a szánkójától, hiszen neki is efféle terve volt délutánra. Kagome megígérte neki, hogy épségben hozzák vissza, és ha szükség lesz rá, kölcsön adja az övét legközebb.

Sota bólintott: A szavadon foglak Nővérkém! És tényleg vigyázzatok rá!

Kagome: Vigyázunk!

Kagome kölcsön adott Arisanak egy-két holmit pl: ruhadarabokat, csizmát és egy piros pufikabátot, ő pedig zöldet vett fel. Szaladtak ki a fészerhez, amiben a kertiszerszámokat tartotta Kagome nagypapája. Ebben pihent a két szánkó is, várva, mikor lesz újra szükség rájuk.

Kagome megragadta az egyiknek a madzagját, a másikét Arisa kezébe adta, és húzták őket a kúthoz.

Kagome: Tessék! Fogd meg a szilánkot!  -nyújtotta neki az egyiket a három közül az üvegcséjéből-

Arisa: Rendben! Köszi!

A félszellem lány már tisztában volt vele, hogy a szilánkok segítségével tud ő is ingázni Kagome világa, és a középkor között, mert ugyanígy tettek, amikor először átjöttek együtt.

Leengedték a kútba a két szánkót, majd ők is beleereszkedtek. Kis rózsaszín fény világította be a kút belsejét, ezzel eltűntek.

Nemsokára átértek, és fölfelé meredtek a peremre.

Arisa: Mostmár csak rá kell jönnünk, hogyan visszük ki innen a szánkókat…

Kagome: Próbáljuk őket feltolni…

Felemelték az egyiket.  Tolták, ahogy bírták, de nem értek föl a kút teteéig.

Kagome: 3-ig számolok, és lökjük, rendben?!

Arisa: Ühüm! –bólintott-

Kagome: 1…2…3!

Nagy lendülettel fellökték a szánkót, ami sikeresen földet ért odakinn egészben!

-Ez az! –kiáltották egyszerre-

Kagome kimászott a kútból, Arisa felnyújtotta neki a másikat is. A lány megfogta, és kihúzta, utána Arisanak segített kimászni.

Arisa lehuppant az egyik szánkóra: Húh! Jól kimelegedtem!

A másik lány ekkor a hátára dobott egy hógolyót, és nevetett.

Arisa: Na megállj, Kagome! –mosolyodott el, majd visszavágott, ő is egy hógolyóval.

Inuyasha meghallotta, hogy visszatértek. Leugrott egy közelben lévő fáról, és odasietett hozzájuk.

Megált…Furcsálva nézte őket.

Inuyasha: Hát Ti ketten mit műveltek?!

A két lány gonoszan összemosolygott, majd célbavették a fiút. Újabb golyókat gyúrtak…már emelték a kezüket…

Inuyasha ijedt arcot vágott: Ha meg meritek tenni…

Be sem fejezte a mondatot, már röpült is a két hóból készült gömb. Az egyik a mellkasán találta el, a másik a fején landolt.

Inuyasha: Ezt most visszakapjátok! –Leereszkedett négykézlábra, háttal a lányoknak, és kutya módra kaparta rájuk a havat. Arisa és Kagome csak nevettek és sikoltoztak jókedvükben.

Mikor a többiek is odaértek, ugyanolyan furán néztek rájuk, mint először Inuyasha Kagomeékra.

Sango: Mi folyik itt? –hajolt el egy hógolyó elől-

Miroku: Valószínűleg ez egy játék, abból ítélve, milyen felhőtlenül érzik magukat…-Amint ezt kimondta arcon találták őt-

Kagome: Bocsáss meg, Miroku! –majd folytatta tovább Inuyasha ellen a csatát-

Shippo abból, amit látott, azonnal megértette, mi ennek a lényege. Mivel kölyök, nyomban rájött.

Shippo: Várjatok! Kagome! Arisa! Én is beszállok! –Odaszaladt Kiraraval a nyomában a lányokhoz. Elleste tőlük, hogyan kell a gombócokat megformálni a hóból. Nagyon ügyesen dobálta őket, minddel eltalálta a hanyu-t. Kirara Inuyasha módszerével igyekezett segíteni.

Inuyasha: Hé! Négyen egy ellen?! Ez nem ér!

Sango és Miroku egymásra néztek, majd örömmel csatlakoztak.

A játék végére Shippoból és Kiraraból csak két kicsi hókupac látszott. Mindenki kellemesen elfáradt. Kis időre bementek Kaede anyóhoz megszáradni és felmelegedni.

Éhesek is voltak ám rendesen! A kunyhóban húst sütögettek a tűzön. Inuyashanak ízlett még félig nyersen is. ^^"

Miután jóllaktak és kipihenték magukat, Kagome és Arisa elmagyarázták a szánkózás fortélyait. Kérő szemekkel pislogtak a többiekre, hogy jöjjenek. Mindenki számára jól hangzott, amit mondtak, és miért ne próbálnák ki?!

Kaede anyó persze a korára, és öreg csontjaira való hivatkozással kedvesen intett nemet.

Kerestek a közelben egy magas dombot, ahol nem voltak fák, kövek és hasonló akadályok.

A két lány bemutatót tartott, hogyan is működik mindez. Ők csúsztak le a dombon először.

Kagome: Ketten is felülhettek egyszerre, ha gondoljátok! –mondta, miután visszaértek-

Miroku: Megyünk együtt, Sango?

Sango picit zavarba jött, de kiválóan leplezte: Mehetünk.

Ő a szánkó elejére ült, Miroku pedig mögé.

Shippo: Arisa! Kirara és én mehetünk Veled?

Kirara kedvesen nyávogott.

Arisa: Persze! Elférünk! Üljetek elém!

Shippo a lány elé ült. Arisa átkarolta egyik kezével a rókakölyök derekát, aki Kirarat ölelte. Ellökték magukat, és már csúsztak is. Sangoékkal együtt indultak, de lemaradtak tőlük.

Sango: Ez valóban jó dolog! –mosolygott közben. Az arcába csapott a hűvös szellő.

Miroku: Igazad van… Nagyonis jó… -már egyik kezével simogatta is Sango fenekét. Ezzel sikerült ismételten elrontania a meghittnek indult pillanatot.

A lejtő aljáról ezt lehetett hallani: Mit képzelsz magadról, Te perverz!?!?! –és egy hatalmas csattanást, amitől csakúgy visszhangzott a környék.

A fiú arcán szép, vörös tenyérfolt díszelgett.

Arisaék csak néztek tágra nyílt szemekkel, miután leértek.

Arisa: Íííjjjj… Ez fájhatott… >_<

Kagome: Hogy lehet Miroku ennyire fafejű?! –hőzöngött odafönn-

Inuyasha: Nem tudom, mit vártál tőle…

Inuyasha és Kagome következett. A fiúnak nagyon tetszett.

Egyre csak hajtogatta: Mégegyszer! Mégegyszer! Gyerünk Kagome! –már kapta is fel a szánkót, és vitte a vállán.

Nagyon jól érezték magukat egész délután.

Már indulóban voltak. Kagome hátra fordult: Arisa, Te nem jössz?

Arisa: De igen, csak még csúszok egy utolsót.

Kagome: Oké! Megvárunk.

Arisa: Mindjárt jövök! –elindult lefelé-

Pár másodperc múlva Kagomeba különös érzés nyilallt: Ékkőszilánkok!

Inuyasha: Hogyan?!

Kagome: Nagyon gyorsan közelednek!

Arisa már javában a lejtő közepén járt, amikor egy forgószelet vett észre vészesen közeledni!

Arisa: Váááááá! –A jobb lábát gyorsan a hóba nyomta, hogy fékezzen, de nem lassított, ahhoz mindkét lába kellett volna, így csak hirtelen megpördült.

Egyenesen nekiment a forgószélnek szánkóstul, és lerepült róla. Utána azt érezte, hogy valamivel együtt bukfencezik lefelé, és abba kapaszkodik. Az utolsó bukfencnél az a valami nagyot nyekkent alatta, mert a lány ráesett.

Arisa félve emelte fel a fejét. Nem mert teljesen felnézni, megakadt a szeme az ismerős páncélon.

Arisa: *Ajjaj* -bátorságot gyűjtött, és lassan végig nézett rajta. Tekintete összetalálkozott a meglepődött Kougaéval.

Kouga: A…Arisa?

A lány fülig belepirult: Kouga… -gyorsan észbe kapott, hogy ne bámulja hosszan- N…ne haragudj! Nem volt szándékos! Megsérültél?

Kouga: Öhm… Kutya bajom… -zavarban volt kissé, igyekezte elviccelni- Nem hittem volna, hogy egyszer szó szerint egymásba ütközünk. –mosolygott-

Arisa is elmosolyodott, egy parányit feloldódott, bár a szíve hevesen dobott.

A távolból Kagome hangja szűrődött: Arisa! Kouga! Nincs semmi bajotok?!

Amint Kouga meghallotta a lány közeledtét, azonnal felült, Arisa ettől a váratlan mozdulattól lefordult a fiúról oldalra, PUFF, hassal a hóba.

Kouga: Kagome! Persze! Semmi gond! –Vigyorgott zavarában, mint a tejbetök, nehogy a lány azt higgye, bármi is van Arisa és közte.

Arisa magában morgott: *Erről ennyit…*-Nem tudta, hogy a harag, vagy a csalódottság lett úrrá rajta.  Gyorsan lenyelte a keserű érzést.

Kagome: Arisa! Te is jól vagy? Nagyot estetek!

A lány felült, és mosolyt erőltetett az arcára: Minden rendben, Kagome! 1 darabban vagyunk mind a ketten.

Inuyasha: Arisa pont telibe találta a farkast! –kiáltott örömmel, amikor odaért- De sajnos még életben van… -váltott a gúnyos öröme gúnyos csalódottságra-

Kouga: Fogd be, ha nem akarsz egy lila foltot a szemed alá kutyuli! –állt fel.

Inuyasha: Hú, de félek!

A két fiú kisvártatva vette észre, hogy a lányok unottan hagyták ott őket szó nélkül.

Arisa húzta a szánkót magaután, és végig a földet bámulta. A szerzetes és a szellemírtó lány szembe jöttek velük.

Miroku: Mi történt? –kérdezte Arisat-

Arisa: Semmi különös… -válaszolta visszafogott szomorúsággal. Hiába akarta, nem tudta elrejteni.

Kagome megállt, és néztek a lány után.

Sango odafordult hozzá: Mi baja Arisanak?

Kagome: Van egy megérzésem, de nem szeretném elszólni magam…

Hamar besötétedett. Kaede anyó kunyhójában újra lobogott a tűz.

Arisa sosem volt nagy evő, de most még kevesebbet evett, mint szokott.

Sango aggódva figyelte: Nincs étvágyad, Arisa?

Arisa: Most valahogy nem bírok sokat enni… -ismét az arcára erőltetett egy

mosolyt-  Bocsássatok meg, kimegyek kicsit levegőzni.

Kagome: Vigyázz magadra odakinn!

Arisa az ajtóból nézett vissza: Igyekszem. –Addig tartotta a mosolygást, míg ki nem lépett a szabadba.

-Arisa furcsán viselkedik. –Állapította meg Miroku.

Mindenki egyetértően bólintott: ÜHÜM!

Arisa megfogta az egyik szánkó madzagját, és húzta magával. Nem ment nagyon messzire. Leült a szánkóra egy nagy fenyő alatt. Az éjszakában csak a hold fénye adott világosságot.

Már nem tudta magában tartani fájdalmát, és halkan sírdogálni kezdett, arcát a két tenyerébe temetve. Nem az fájt neki, ami ma történt, hanem a tudat, hogy reménytelenül vár olyan valakire, aki másért van oda és vissza. Tovább sírt csendesen.

Kouga a közelben volt. Meghallotta Arisat. Közeledett a hangja irányába, és megpillantotta őt. Elbújt egy másik fenyő mögé.

Kouga: *Arisa… Mit keres itt ennyire későn, ebben a sötétben?*

Látva a lányt, bűntudat ébredt benne: *Lehet, hogy miattam sír?*

Arisa törölgette az orrát, amikor a fülei megrebbentek. Lépteket hallott a háta mögül. Letörölte az arcáról is a könnyeket, majd hátra fordult.

A fák árnyékából Kouga lépett elő.

Kouga: Arisa? –Kérdezte, mint, aki nem is tudott róla, hogy a lány itt van.- Mit csinálsz Te itt egyedül?

Arisa azon igyekezett, hogy úgy tegyen, mintha semmi sem történt volna: Csak… üldögélek. –remélte, a sötétben nem látszik a szemén, hogy piros a sírástól.

A fiú odament hozzá: Zavarna, ha melléd ülnék?

Arisa: Nem. Nem zavarna. –szólt a rá jól jellemző félénk hangon, és arrébb húzódott a szánkón.

Kouga arra gondolt, talán a lány illemből füllentett neki, de megkockáztatta és óvatosan leült mellé. Szégyellte magát, nem értette, miért érez így. Ilyen még nem fordult elő vele. Egy ideig mindketten hallgattak. Kouga sejtette, neki kell először megszólalnia.

Kouga: Arisa…én…-kezdett volna bele, de annyira zavarban volt, hogy nem tudta, miként folytassa-

Arisa félig felé fordult a fejével.

Kouga: *Csak egy egyszerű „bocsánat”-ot nyögjél már ki neki! *-piszkálta magát. Nehezebb volt, mint gondolta.

Kouga: Én csak… Bocsánatot szeretnék kérni Tőled…

Végre kimondta! Mintha egy hatalmas kőtől szabadult volna meg belülről. Arisa meglepődött. Ilyet hall Kougától? Tényleg bocsánatot kért tőle?!

Arisa: Nincs semmi baj Kouga.

A fiú pedig ezen csodálkozott el.

Kouga: Komolyan?

Arisa: Komolyan! –küldött, egy mosolyt a fiú felé-

Kouga: Nem így akartam, de…szóval…,amikor Kagome odajött…

Arisa szelíden közbeszólt: Nem kell magyarázkodnod. Megértelek.

Kouga lehajtotta a fejét. Alig hiszi el, hogy Arisa ennyire kedvesen viselkedik vele a történtek után.

A lány lelkében a tüske teljesen eltűnt. Kouga őszinte bocsánat kérése mindennél többet ért neki.

Egy csöndes pillanatban, nagy hópehely hullott a térdére. Tisztán látszott a mintázata. Pont olyan szép volt, akár a mesekönyvekben. Felnézett az égre. Enyhén havazni kezdett. A fiú  is felemelte a fejét.

Arisa kezdett fázni, reszketett a hidegtől. Kouga ezt észrevette. Elpirult, közelebb húzódott, átkarolta a lány vállát, hogy ne fázzon annyira, és magához húzta.

Arisa is elpirult nagyon. Azon gondolkozott, mennyire dőlhet rá, és mennyire engedheti el magát a karjaiban.   

A feszültséget a fiú megérezte rajta.

Kouga: Arisa… Te félsz tőlem? –Hangjában nem volt durvaság, nem akarta ezzel bántani.

A lány szíve kihagyott egy ütemet. Sajnos, lehet, hogy volt benne igazság…

Arisa: Én… -fogalma sem volt, mit válaszoljon-

Kouga segíteni szeretett volna neki: Lehet, adtam rá okot, de nem akarom, hogy így érezz… Finoman magafelé fordította a lányt, az álla alá tette a kezét, majd gyengéden felemelte, hogy lássa az arcát. A lány zavarában, hol ide nézett, hol oda. Mikor tekintetük összetalálkozott, hosszan néztek egymás szemébe.

Arisanak a torkában dobogott a szíve, és Kouga is így érzett. Szorosabban ölelte magához, és arcával nagyon lassan közeledett a lányéhoz. Arisa ledermedt egy pillanatra, legszívesebben rögtön szabadon engedte volna, minden szerelmét Kouga felé. Ő is ugyanolyan lassan hajolni kezdett hozzá. Összebújtak

Forró leheletüket, nem rejthette el a fagyos levegő. Ajkuk már majdnem összeért…

Egy villanásra elsötétült minden körülöttük. Érthetetlenül történt; erős rántással akaratlanul kiszakadtak egymás karjaiból. Nem lehetett látni, mi okozta ezt. Egy láthatatlan erő talán… A két fiatal nyújtotta a kezét a másiknak.

Már késő volt…

Arisa hangosan kiáltott: Kouga! –könnyei megcsillantak a koromsötétségben-

Kouga: Arisa!

Eltűntek egymás szemei elől… Arcuk és alakjuk a homályba veszett.

Arisa zuhanni kezdett, és nem kapott levegőt. Sikítani akart, de nem bírt.

Felriadt. Teste verejtékben úszott, és zilált. Körbenézett, nem ismerte fel, hol van. Azután végig húzta a kezét a párnáján, majd a matracán. Látta Kagomet az ágyon: nyugodtan aludt.

Arisa nem értette, mi történt, vagy az igazságba nem akart beletörődni. Tudta, hogy inkább az utóbbi az igaz. Tekintete az ablakra tévedt. Még éjszaka volt.

Csendben felkelt, és odalopakodott. Odakinn nagy szemekben havazott.

Megérintette az arcát… Nedves volt a könnyeitől…

Nézte a pelyheket, kezét lazán ökölbeszorítva a szívére téve.

Kouga a barlang bejáratánál állt, és meredt a hóesésbe. Behunyta a szemét. A keze neki is ugyanúgy a szívén pihent. Érezte a lány finom illatát.

Arisa vele volt…

A hópelyhek a tanúi rá; Szeretik egymást…  

*Nagyon Boldog és Békés karácsonyt kívánok Nektek!*

by Arisa /2006. december 24./