Kóborlás – Mit jelent a bátorság?

Gyorstalpaló tanfolyam volt ez. Inuyasha már türelmetlenül várta, hogy újra Naraku nyomába eredjenek. Arisanak nagyon rövid időn belül kellett mindazt legalább alapszinten megtanulnia, amit másnak több évi tapasztalatgyűjtéssel.

Sango, Arisa és Inuyasha Kirara hátán utaztak a fák fölött. A fiú mindent eltervezett, és megbeszélt Arisaval. Nem akarta, hogy baja essen, de nincs könnyebb út…

Inuyasha: Itt leszállhatsz, Sango!

Sango: Rendben! Kirara!

Kirara leereszkedett az alattuk elterülő tisztásra, majd Inuyasha és Arisa leszálltak róla.

A lányban a félelem egyre hevesebben kavargott. A fiú érezte rajta, és szelíden szólt hozzá:

Inuyasha: Arisa…

A lány Inuyasha fele fordult: Igen?

Inuyasha: Ezen a környéken gyengébb szörnyek vannak, mondtam Neked. Keményen edzettél és gyakoroltál. Nem lesz baj.

Arisa: Ühüm… -lágyan bólintott, kicsit remegett a hangja-

Inuyasha: Itt töltesz 3 éjszakát. A 4. napon jövünk érted.

Látta Arisa szemében, félelme nem csitult Most már keményebben akart lelket verni belé:

Inuyasha: Addig ne gyere vissza előbb, amíg meg nem öltél legalább egy szörnyet! Világos?! –hallgatott pár pillanatra- Nem lesz semmi baj!

A lány erre vigyázzba vágta magát, és mosolyogva tisztelgett egyet: Világos!

Ez volt a cél, hogy Arisa feloldódjon, a fiúnak ezt sikerült elérnie. Visszaült Sango mögé.

Sango: Sok szerencsét Arisa! Vigyázz magadra!

Arisa: Köszönöm! Ti is!

Inuyasha: Ne feledd! A 4. napon itt fogunk várni! –elrugaszkodtak a magasba-

Arisa: Ígérem, visszaérek! –kiáltott, és integetett utánuk-

Sokáig nézte őket. Mikor már csak egy kis tüzes pöttyöt látott belőlük, megfordult, szemügyre véve a tisztást.

Szép, napos idő volt. Lágyan fújt a langyos szellő, a fű és a virágok hajladoztak.  Semmi sem utalt közelgő veszélyre. A környezet segített Arisanak megnyugodni.

Tudta, előbb-utóbb el kell indulnia valamerre. Vett egy nagy levegőt, kis ideig benn tartotta, majd hosszan kifújta, ezzel együtt szerette volna a félelmet is kifújni magából. Próbálta úgy felfogni, hogy, amíg nem kerül szemtől szembe egy szörnnyel vagy szellemmel, addig felesleges rettegnie.

Megtette az első lépéseket, sétált lefelé a dombon. Elmerült a tájban és a saját gondolataiban.

Haladt egyre lejjebb, mikor ismerős szagok csapták meg az orrát. Még mindig furcsállta a félszellemrészével járó képességeit, és a kis fülecskéket a fején, mégis jó érzéssel töltötte el. Felcsillant a szeme, nagyot mosolygott, és lesietett. A domb aljától nem messze egy patak csordogált.

A lány először jobbra, aztán balra pillantott, ekkor látta meg a két kedves ismerőst. Szaladni kezdett feléjük.

Arisa: Ginta! Hakkaku! –mosolygott boldogan. Nincs egyedül!-

A fiúk éppen álltak a térdig érő vízben. Felkapták a fejüket a lány hangjára. Arisa pont halászat közben talált rájuk. Ők is megörültek neki, mosollyal fogadták.

Ginta: Arisa! Üdv!

Hakkaku: Hahó! Csak nem egyedül mászkálsz erre?

Közben Arisa odaért és megállt a parton: Eltaláltad! –mosolygott. Nem is tudta, mikor örült ennyire bárkinek.- Most egyedül kóborlok pár napig. Ez az utolsó próbatételem.

Ginta+Hakkaku: Próbatétel?! –csodálkoztak-

Arisa: Igen Srácok! 4 napot és 3 éjszakát itt fogok tölteni. Ez alatt az idő alatt, pedig szellemekkel küzdök, ha megtámadnak. Megkértem Inuyashat, tanítson meg a karddal bánni, ez a végső feladat; hús-vér szellemmel megküzdeni, és megölni.

Ginta+Hakkaku: Ahhaaa!

Ginta: Ezek szerint,  megtanultál harcolni.

Arisa: Remélem, eléggé ahhoz, hogy meg tudjam védeni magam! ^^"

Ginta: Ééértem. ^^

Hakkaku: És mondd… Hogy van a lábad?

Arisa: Még van rajta egy nagyobb forradás, de már jól. Még egyszer köszönöm a segítségeteket! –mosolygott-

Hakkaku: Semmiség volt! ^^

Ginta: Éhes vagy? Fogjunk Neked pár halat?

Arisa hasa hangosan „megszólalt”, két karját körbefonta rajta: Azt hiszem, nem füllenthetek… ^^"  

-megmosolyogták- Ginta: És mennyit kérsz?

Arisa: 1 elég lesz. – gyomra megint korgott- Vagy 2. ^^" Segítek halászni! –mosolygott ő is- Meg akarok dolgozni érte!

Hakkaku: Gyere csak be!

Arisa az egyik lábát a vízbe lógatta, viszont gyorsan ki is húzta: Hi-hi…hideg!

A fiúk sunyin összemosolyogtak, és merítették a kezüket a vízbe. A lány már sejtette, mi következik…

Arisa: Kérlek… -Hiába…. Ginta és Hakkaku teljes erőből fröcskölni kezdték- Neeeeee!

Mikor egy kicsit abbahagyták, a lány vészjósló tekintettel fordult feléjük. Csavarni lehetett volna belőle a sok vizet: Ezt most visszakapjátok! –Beugrott közéjük, és ő is fröcskölni kezdte őket.

Arisa: Nesztek!

 Nagyon belemélyedtek a játékba, a végén már „mindenki mindenki ellen” volt. Egyfolytában nevettek, el is feledkeztek az eredeti célról, az evésről.

Egyik pillanatról a másikra a két fiú abba hagyta a fröcskölést, és rémülten néztek Arisa irányába.

A lány felnézett a fröcskölésből, nem értette a dolgot: Miért hagytátok abba? Elfáradtatok? –persze lihegett ő is-

Ginta: A…Arisa…

Továbbra is meredtek előre elfehéredett arccal.

Arisa nyelt egy nagyot: Van valami a hátam mögött, igaz? ^^"

Válaszként lassú bólogatást kapott, nyöszörgéssel.

Nagyon-nagyon lassan fordult meg…

Egy hatalmas „kétajtós szekrény” magasodott fölé, gonosz mosollyal az ábrázatán. Hakkakuék lába remegett, mint a zselé.

Szörny: Hogy merészeltek behatolni a területemre, Ti kis vézna farkaskölykök?! –morogta erősen rekedtes hangján-

Arisa: Ehhehe… ^^" -vigyorogva hátrált. Ginta és Hakkaku elbújtak a háta mögött-

Hakkaku: Tessék Arisa… Itt van egy szörny… Küzdj meg vele!

Arisa: Milyen bátrak vagytok fiúk… ˇˇ' *Mit is mondott Inuyasha? „Gyengébb” szörnyek?! Neki biztosan!!!*

Szörny: Felesleges ellen állnotok, úgyis felfallak szőröstül-bőröstül, nem marad belőletek semmi!

Arisa: Öhm… Volna egy ötletem… ^^"

Ginta: Mi lenne az?

Arisa: FUTÁÁÁÁS!  

Egyszerre ugrottak ki a patakból, és sikítozva rohantak a szörny elöl, ám az utánuk eredt.

Szörny: Megálljatok vakarékok!

Ginta: Arisa! Miért nem szálltál szembe vele?!  -kérdi, miközben menekültek, mint az őrültek-

Arisa: Úgy tűnik, gyávább vagyok, mint gondoltam! ^^"

Hakkaku: Hogyan rázzuk le?!

Futnak, ahogy bírnak, és a távolból előtűnt egy szakadék, mely fölött egy igen rozoga híd himbálózott.

Arisa: Ha átjutunk a hídon, a szörny alatt, biztos leszakad! Ha nem, elvágjuk a köteleket!

Hakkaku: És ez beválik?!

Arisa: Nincs más választásunk!

Először Hakkaku szaladt rá a hídra, majd Arisa, és Ginta zárja a sort. Kapaszkodtak a kötélből font korlátba, és sietve lépegettek a fadeszkákon.

A szakadék két oldala között nagy volt a távolság, az alján erős sodrású folyó hullámzott.

Már túl jutottak a híd közepén…

Egy deszka megrepedt Hakkaku és a lány súlyától, ennek szegény Ginta itta meg a levét, rálépett, és kettétört. A lába becsúszott a résbe, széttörve még pár deszkát. Szerencsére időben meg tudott kapaszkodni.

Kétségbeesetten kiabált: SEGÍTSÉÉÉÉG! –lógott a szakadék felett-

Sajnos üldözőjük ide is tudta őket követni, vészesen közeledett a bajbajutott fiúhoz.

Arisa és Hakkaku megfordultak, a lány visszasietett érte.

Úgy tűnt, Gintanak nem sok esélye van. Arisa pánikba esett, ismét előtört belőle a farkasösztöne, felugrott és belekarmolt a szörny szemébe, az, pedig a fájdalomtól felordítva hátrált. Hakkaku is odasietett és ketten felhúzták társukat.

Azon az oldalon, amerről menekültek, a rögzítő kötelek bomlani kezdtek, nem bírtak el ekkora tömeget.

Már csak egy-két méter hiányzott, hogy átérjenek.

Az utolsó fonatok is elszakadtak, a híd lendülni kezdett a túloldalra. A szörny hangja hallatszott. Lezuhant a szakadékba, és eltűnt a folyóban. Hőseink lába alól is kilendült a híd, viszont sikerült megragadniuk 1-1 deszkát, vagy kötelet.

Arisa+Ginta+Hakkaku: ÁÁÁÁÁÁÁÁ! –BUMM! Teljes erőből nekivágódtak a sziklafalnak.

Hakkaku volt legfelül, és lenézett a többiekre: Jól vagytok?!

Arisa: Azt hiszem…

Ott lógtak a tátongó mélység felett, mozdulni sem mertek. A tákolmány már elég ramaty állapotban volt, viszont muszály innen felmászniuk.

Hakkaku: Másszatok fel! –elindult-

Gintat a balszerencséje most sem hagyta cserben, amint küszködte volna magát, pont csak az a rész szakadt le, amin ő csimpaszkodott.

Ginta: ÁÁÁ!

Arisa: Ginta! –Nem akart gondolkozni, mit tegyen. Az egyik barátja élete forgott kockán. Azonnal a fiú után vetette magát, és mindketten zuhantak a mélységbe.

Hakkaku: Arisa! Ginta!

Először a fiú, majd a lány csapódott a folyóba. Rengeteg volt az örvény és a sodrás is rettentő gyors.

A mélyből Arisa igyekezte minél előbb a felszínre lökni magát. Amint sikerült levegő után kapkodva kereste a tekintetével Gintat. A fiúnak csak a keze látszott, ahogy kapálózott.

Arisa gyorsan utána úszott, mire odaért Gintanak már alig volt ereje. A lány a háta mögé került és a mellkasán átkarolta, a fiú fejét a vállára támasztotta. Így tartotta őt a víz felett. Sokszor a magas hullámok belepték, az örvények magukkal ragadták őket. Arisa is nagyon legyengült. Nem telt bele sok idő, és egy magas vízesés közelébe értek.

Arisa: O_O 

Ám ekkor megjött a felmentő sereg. Az ismerős forgószél elsüvített a kövekkel teli parton, majd megállt egy olyan sziklának a szélén, ami eléggé benyúlt a hullámos forgatagba.

Kouga: Hé! Kapaszkodj belém! –amennyire tudott benyújtózott, a karját kitartva-

Arisa: *Kouga! Hála az égnek!* -Rögtön a folyó széle felé kezdett valahogy úszásszerűen közeledni, ő is nyújtotta a kezét.

Kouga amennyire lehetett, mégbeljebb nyújtózott, és, amint Arisa a közelébe ért, megragadta a csuklóját. A lány is így tett, bár már erőtlen volt a fogása.

Az ár nem engedte könnyen, de végül sikerült kihúzni őket. Ginta vizet köhögött fel, Arisa hasra terült a fáradtságtól, mély lélegzeteket véve. Hakkaku odaért hozzájuk, ő Gintat segítette fel, Kouga Arisat vette a karjába…

Az erdő szélén kis tábortűz világított. Hárman ülték körbe, és csak Kouga meredt a naplementébe. Már egy-egy halvány csillag is megjelent az égen.

Ginta: Köszönöm Arisa! Megmentetted az életem! Az adósod vagyok!

Arisa az utolsó mondatra elmosolyodott, hiszen jómaga ugyanígy hálálkodott nekik: Szót sem érdemel! Csak leróttam a tartozásomat! Mostmár kvittek vagyunk! ^^ –kicsit hallgatott- Különben is… Kouga húzott ki minket a vízből, az ő érdeme… -szerénykedett-

Ginta: Ez akkor is bátor dolog volt Tőled!

Hakkaku: Így igaz! Lehet, hogy egy szörnnyel nem mertél megküzdeni, de ehhez kellett az igazi bátorság!

Arisa elpirult: Jaj! Ne hozzatok zavarba, légyszives! –temette az arcát a tenyerébe-

Kouga mindent hallott, viszont nem szólt bele.

Hakkaku: Tudod, mit?! Maradj velünk ma éjszakára!

Ginta: Megérdemled! –mosolygott a két fiú-

Arisa: Kedvesek vagytok, de nem akarok zavarni! –és Kougara sandított-

Ginta: Egyáltalán nem zavarnál! Kouga! Ugye maradhat?

Kouga egy darabig nem válaszolt, állt keresztbetett karokkal. Meg sem fordult, csak úgy szólalt meg.

Kouga: Arisa. Idejönnél?

Arisa tartott ettől, meg is lepődött, hogy a fiú emlékezett a nevére, miután Kagome megjelenésével, őt már levegőnek nézte a múltkor.: Persze… -felállt és odasétált a fiú mellé-

Kouga: Megmentetted az egyik emberemet, ezért hálás vagyok. –mondta, hangja mégis ridegnek tűnt, nem fordult a lányhoz, de érződött rajta, becsüli ezért- Más biztosan nem tette volna meg.

Arisa mosolygott: Nincs mit megköszönnöd! Gintara és Hakkakura úgy nézek, mint a barátaimra.

A fiú ezt furcsállta, bár igyekezett nem mutatni: Ha akarsz, felőlem, maradhatsz…De csak ma éjszakára, mert holnap tovább indulunk.

Arisa bólintott: Megértettem…és köszönöm! –félénk mosollyal hagyta ott. Mással is ki akarta mutatni a köszönetét- Hozok még tűzifát! –szólt a másik két fiúnak, majd bement a fák közé. 

Ginta: Aranyos lány! ^^

Hakkaku: Igen, az.  ^^ –felelt egyetértően-

Kouga csak hallgatott…