Nagytestvér a közelben

Bárcsak találnánk végre egy fogadót… - Sóhajtozott Miroku.

Inuyasha: Gondolom, előadnád a ”bajjós, sötét felleg” szövegedet… - Piszkálta a félszellem.

Shippo átkarolta korgó gyomrát: Kilukad a gyomrom… -nyöszörgött- Annyira éhes vagyok, hogy meg tudnék enni legalább egy 5 fogásos vacsorát.

Inuyasha: Ne reménykedj Tökmag… Lassan besötétedik, és a közelben egyetlen falu sincs. –Lombozta le Shippot szánt szándékkal.- Sehol sem érzem emberek szagát…

Inuyashanak lett igaza. Már felúsztak az égre a csillagok, igaz, még csak haloványan, de ők még mindig a pusztában sétáltak.

Miroku: Feladom… -Megállt, majd fejet hajtott tűrőképességének határán.

Shippo: Még mindig nagyon éhes vagyok… -nyöszörgött ismét-

Arisa: Ugye már nem megyünk tovább? ^^" –Alig merte megkérdezni Inuyashat, nehogy a fiú ”leharapja a fejét”. Pedig mindenkin látszott a fáradtság.

Inuyasha: Mit nyafogtok már annyit?! Alig mentünk ma néhány órát!

Kagome: Inuyasha! Fáradtak vagyunk! És nem vagyok hajlandó egy tapodtat sem mozdulni innen! Értetted, Te hajcsár?! – Ezzel ledobta maga elé a hátizsákját dühösen.

Inuyasha: Még Neked áll feljebb?! Örülnötök kéne, hogy van valaki, aki lelket ver belétek!

Arisa félhangosan gúnyolódott: Inkább kiveri belőlünk…  

Inuyasha: Hallom ám!!!

Sango: Nézzétek! Oda behúzódhatunk!

Sango előre mutatott. Néhány méterrel előttük nagyobb sziklák helyezkedtek el a kopár réten, kissé szabálytalan kört alkotva. Tökéletes éjszakai szállásnak bizonyult.

Miroku: Védett kis zug, annyi szent. –Állapította meg elismerően.

A körben álló sziklák biztonságot éreztettek, mindannyian befértek oda. Kagome bicaja az egyiknek neki döntve ""pihent". Az ég a lemenő Nap fénye mellett a földtől fölfelé narancs, rózsaszín, és levendula színbe öltözött.

A kör közepén lobogott a tűz, meghitt hangulatot árasztva. Shippo, Kirara és Árnyék bármennyire fáradtak voltak, a játékra maradt bőven erejük. Önfeledten fogócskáztak a többiek körül, végig a közelükben maradtak. A farkaskölyök Arisa ölébe ugrott, mielőtt Shippo elérhette volna.- Ez nem igazság! Te Arisa ölében védelmet élvezel!

Árnyék ”Úgy bizony!” vakkantásokkal válaszolt neki. Arisa mosolyogva figyelte őket. A kis farkas hóna alá nyúlt, majd maga felé fordította. A bundája éjfekete, mellkasán tenyérnyi nagyságú fehér folt. A lány rádöbbent, miért volt neki ismerős. A kölyök bundájának színe, Kouga hajára emlékeztette, és a világoskék szempárban is, mintha a fiú meredt volna rá.

Arisa: Nahát… Mint Kouga. –beszélt magában halkan. Elmosolyodott felfedezésén.

Árnyék kérdő tekintettel nézte őt, oldalra biccentetve a fejét.

Arisa: Hasonlítasz rá. –fölpillantott a csillagokra- *Vajon Kouga is így nézne ki farkasként?*

Elképzelt maga előtt egy zöldfüves dombot, amint éppen felszökkent rá egy farkas. Tartása büszke. Ahogy a Telihold hátulról megvilágítja, elölről a bundája feketésnek tűnik, amin gyengéden fésüli a szél a holdfény csillámporát. Arisa a domb aljáról figyeli. Tekintetük találkozik. A farkas alakja lassan elmosódik, helyébe előtűnik az emberi…

Igen, Ő az! Kouga mosolygott rá. Szelíd, gyengéd hangon szólította a lányt a nevén: Arisa…

Arisa elmerült az álomszerű képben, elpirulva. Bátorságot gyűjtött, hogy elinduljon felé, mikor a farkas herceg teste kezdett elhalványodni, egybeolvadt az éjszakával… a kerek Holddal…

Arisa… Arisa… Arisa!!!- A lány megrázta a fejét, hogy magához térjen. Nagyokat pislogott.

Arisa: I-igen? –kapta fejét a hang irányába-

Inuyasha: Na végre! Már azt hittük, nem térsz magadhoz! 

Arisa: Ööö…Bocsi! ^^"

Sóhajtott egy nagyot, megint a csillagok irányába emelte az arcát, ami ismét pírba borult.

Shippo Kagomehoz hajolt, a fülébe suttogott: Megint Kougaról ábrándozik?

Kagome: Minden bizonnyal. –Mosolygott Arisan. Nagyon kiskamasznak tűnt a merengő tekintetével és mosolyával.

Megvacsoráztak. A menü instant tészta volt. Nem is kell mondanom, Inuyasha felfalta a fél készletet. Ott hevertek mellette az üres műanyag dobozok. Nem hagyta abba a hatodik után sem.

Kagome: Hé! Talán hagyhatnál másoknak is!  

Inuyasha: Aki kapja, marja! –kezébe fogott egy újabb dobozt- Szerezzetek magatoknak! –Máris folytatta hasa megtömését. Miután evőpálcikával kiemelte a dobozból a szájába a tésztaköteget, szürcsölve szívta fel.

Shippo: Irigy kutya…

Árnyék a levegőbe szimatolt, majd egyszer csak mindent otthagyva az erdő irányába szaladt.

Arisa: Árnyék! Hová mész? –felállt a helyéről- Mindjárt jövök! Csak visszahozom! –elfutott Árnyék után-

Kagome: Renbden! Menj csak, Arisa!

Inuyasha szájából félig kilógott a sok tészta: Cheh… Megmondtam, hogy azzal a kölyökkel csak baj lesz…

Arisa: Árnyék! Gyere vissza!

Arisa beszaladt a kölyök után a fák közé. Nem sokkal ezt követően sikítást hallott, vékony gyermeki hangot. 

A kicsi Rin volt. A fenekén csúszva araszolt egyre hátrább, ahogy Árnyék közeledett felé. Nagyon meg volt rémülve. Ijedtében elvesztette az egyensúlyát, így huppant a földre. A múltjában történtek óta retteg a farkasoktól, képtelen volt a félelme miatt a tudatában megkülönböztetni a vérszomjas felnőtt állatokat, a rakoncátlan kölyöktől. Árnyék csóválta a farkát, játékosan ficánkolt előtte, Rin félelme azonban nem hagyott alább.

Rin: Menj innen! –a kezével hadonászott- Menj már innen! Hagyj békén! –Kiabált egyre hangosabban.

Arisa, amint odaért rákiáltott a farkasra: Árnyék!

Eddig attól tartott, Árnyék valami ostobaságot csinál, vagy megsérül. A kölyök ráemelte tekintetét. Érezte, ha folytatja, kivívja a lány haragját. Hátra lépett párat, ezzel mutatva, hogy nem akarta bántani Rint. Picit összehúzta magát, a fülei félig lekonyultak. Arisa lassan közeledett a kislányhoz, aki önvédelemből felhúzta térdeit, két karját a feje fölött fonta össze. Ott ült, nem mozdult.

Arisa: Ne félj tőlem. Nem bántalak. És Árnyék sem. –nyugtatgatta a remegő Rint-

Leguggolt elé: A nevem Arisa. Téged, hogy hívnak? –Mosolygott rá, ezzel is oldani szerette volna a kislány félelmét.  

Rin lassan felnézett a két karja alól, majd leengedte őket lassan: Rin. Rinnek hívnak.

Arisa: Ne haragudj rá! –Mondta Rinnek. Ezután Árnyék felé fordult, mutatóujjával hívogató mozdulatokat tett, jelezve; már odamehet hozzájuk. A kölyök odasétált Arisa mellé. A lány átkarolta, majd a lábához húzta.- Tudod, még kölyök. Szeleburdi és önfejű. Igaz? –simogatta meg ekkor Árnyék fejét.

Rin elcsodálkozott. Nem látta tisztán, de mintha Arisanak olyan fülei lettek volna, mint kis társának.

Arisa: Szeretne megismerni. – Elengedte Árnyékot, aki most vigyázott minden mozdulatára, ne tűnjön fenyegetőnek Rin számára. Leült előtte, és várt.

Arisa nem szólt, csak mosolygott ezen. Rin nem igazán értette, tanácstalanul nézett fel a farkasfülű lányra.

Végül Arisa rávezette: Simogasd meg a fejét. Nem fog bántani. Bízz benne!

A kislány tétovázva emelte apró kezét, lassan nyúlt Árnyék buksija felé. A kölyök segített neki, a tenyere alá tartotta a fejét. Mikor Rin megérintette, furcsa érzés tört elő benne. A félelme halványodni látszott, helyét átvette a bizalom. Elmosolyodva, egyre csak simogatta a kis farkast. 

Arisa még jobban mosolygott, mint eddig. Örült annak, hogy Rin már nem rettegett: Látod? Most már a barátja lettél.

Rin arca kivirult: Tényleg?  

-Tényleg. –bólintás-

Árnyék megnyalogatta a kislány kezét, ezzel kicsalva belőle a nevetést.

Mindhárman teljesen belefeledkeztek ezekbe a pillanatokba, főleg Rin. Elfogadta egy farkas közelségét. Lelke sokkal könnyebb lett. A boldogság, és a teljes nyugalom járta át. Be kell vallani, egy kölyök állat képes a felszínre hívni a szívekben túláradó szeretetet, valamint,  a legcsekélyebb nyugtalanságot is képes elűzni.         

Arisa az utolsó másodpercben kapta fel Árnyékot, majd hátravetődött vele a tűzsugár elől. Rin a meglepetéstől ugyanúgy hátra esett.

Yaken: Tűnjetek el! Különben közelebbről megismerkedhettek a botom erejével! –szegezte rájuk-

A lány felült, szorosan ölelve magához Árnyékot.

Rin: Ne, Yaken mester! –Belekapaszkodott kétségbeesetten a kobold vállába a háta mögül.-  Ne bántsd őket! Kérlek, Yaken mester!

Yaken kérdőn nézett rá a válla fölül: Hm?

Ez alatt Árnyék kibújt Arisa óvó öleléséből, a szájával elkapta a kétfejű botot, majd nagy vidáman elszökdécselt vele.

Arisa: Árnyék! –Figyelte aggódva.

Yaken: Hé! Hozod vissza a botomat, de azonnal! Te aljas, kis tolvaj! – Utána eredt.

Árnyék részéről jót kergetőztek, néha úgy tett, mintha vissza akarta volna neki adni, de, amikor Yaken épp megfogta volna a botot, elugrott vele. Yaken persze ezt annyira nem élvezte. A végére már lógott a nyelve, nem sikerült visszaszereznie varázsfegyverét. A kimerültségtől hasra esett: Na megállj! Ha egyszer elkaplak…

A kölyök örömében nem figyelte, hová megy. Szemét behunyva, diadal ittas, égnek emelt fővel ügetett előre. Lendületével hirtelen neki ment valaminek, vagy inkább valakinek… Egyből le is ült, megrázva a fejét, majd felnézett. Arisa riadtan kapkodta tekintetét, hol az ""idegenre", hol a farkaskölyökre. 

Rin felkiáltott: Sesshomaru Nagyúr!