Farkasok a farkasért 2.rész

Inuyasha követte Arisa vérének szagát, a többiek pedig mögötte szaladtak. Ekkor Kagoménak feltűnt, hogy valami, vagy inkább valaki hiányzik közülük, végig nézett a csoporton.

Kagome: Várjatok! Toutousai eltűnt!

Inuyasha: A gyáva! Biztos még harc közben kereket oldott!

Inuyasha jól gondolta, Toutousai valóban, már régen a műhelye felé tartott. Ám az öreget nem hagyta nyugodni az, amit ma látott. Arra a pillanatra gondolt egyfolytában, amikor Arisa megvédte Shippot. Bizonyára az ösztönei kerekedtek felül akkor a lány félelmein, és az akarat, hogy megmentse egyik barátját, de ez sajnos kevés… kevés ahhoz, hogy ebben a világban megállja a helyét, és életben maradjon.  Arisanak fegyverre van szüksége…

A két farkasfiú már közeledett az ideiglenes szállás felé. Mikor a barlang szájához értek, szétnéztek, hogy nem fedezte e fel a helyet más szellem. Szerencsére nem volt veszély. Bevitték, és óvatosan lefektették a lányt, a hátát hozzá támasztották egy sima felületű sziklához. Ginta óvatosan leszedte a lábáról a véres szőrmét, felmérték a sebek súlyosságát. Tudták, hogy mit kell tenniük.

Hakkaku: Hozok tűzifát! –Rögtön el is szaladt, sietett, ahogy csak tudott. Nemsokára már égett a tűz a barlangban, és benne melegítették az egyikük kardját. Kis idő múlva a kard vége már narancssárgán izzott. Ginta leguggolt a lány lábához, kezében a karddal, majd az arcára nézett.

Ginta: Bocsáss meg ezért, ha felébredsz…

A fiú odaszorította a lány sebéhez a forró kardot, hogy az elhalt bőrt és húst leégesse, és ne fertőződjön tovább. Arisa tudatáig alig jutott el a fájdalom, annyira le volt már gyengülve. Halkan felszisszent, de utána nem mutatta jelét a fájdalomérzetnek. Kirara azóta visszazsugorodott, és aggódva figyelte, mi történik. Ginta ezután rendbe tette a sebet, és bekötözte a lány lábát. Sokáig várták, hogy felébredjen, de végül elbóbiskoltak.

Vánszorgott az idő…

Arisa halkan nyöszörgött, egyre erősebben érezte az tüzes vas utóhatását, kezdett magához térni. Kirara meghallotta, hogy Arisa ébredezik, puhán ráugrott a lány mellkasára, felnyújtózott az arcához és megnyalogatta. A lány lassan felnyitotta a szemét, és a kis macska szellemre pislogott. A látása még homályos volt, de felismerte őt. Próbált egy kis erőt gyűjteni, hogy felemelje a kezét, majd megsimogatta Kirarat.

Arisa: Ki…Kirara… - hangja halk volt, és erőtlen-

Ennek ellenére is meghallotta a két fiú félálomban. Közelebb húzódtak a lányhoz, egyikük a lány jobb oldalára, a másik pedig a balra. Kicsit fölé hajoltak.

Ginta: Jól vagy?

Arisa ránézett a két fiúra: Igen… azt hiszem…

Hakkaku: Ne aggódj! Szerencsére, időben elláttuk a sebedet. Egyben maradsz. –mosolygott a lányra bíztatóan-

Arisa halványan ugyan, de viszonozta a mosolyt: Köszönöm… Tartozom Nektek. Ha nem segítetek… valószínűleg már nem élnék…

Hakkaku zavarában legyintett: Ugyan már! Semmiség! Amúgy Hakkaku vagyok!

Ginta: Én pedig Ginta!

A lány újra elmosolyodott: Arisa

Hakkaku: Mondd csak… Nem ismersz egy bizonyos Kagome nevű lányt?

Arisa kicsit meglepődött: De igen. Ismerem őt. A csapatához tartozom.

A fiúk összenéztek, majd ismét a lányra.

Ginta: Ha lesz egy kis erőd, visszaviszünk hozzájuk, rendben?

Arisa: Rendben. –bólintott-

Ginta: Addigra Kouga is biztosan megérkezik…

Arisa nem bírta ki, hogy ne kérdezze vissza: Öhm… Kouga?

Hakkaku: Ő a mi falkánknak a vezére. Méltó is rá; erős, bátor, nagyon gyors… és… valljuk be, egy kissé arrogáns…

Arisa erre kuncogott.

Ginta: Nem is annyira kicsit!

Ekkor hirtelen valaki mindkettőjüket jól tarkón vágta hátulról: Mit mondtatok?! Ki az arrogáns?!

Arisa ijedt arcot vágott, Kirara hátra fordult a kezei között, hogy lássa, ki az, és Gintáék is gyorsan megfordultak: Kouga!!!

Kouga föléjük magasodott, kezét csípőre téve, úgy nézett rájuk felvonva az egyik szemöldökét: Talán van valami problémátok?!

A fiúk egyből mentegetőzni kezdtek, és húzódtak hátrafelé, kezüket maguk elé tartva védekezés képpen.

Ginta: Nem! Dehogy!

Hakkaku: Mi egészen más valakiről beszéltünk!

Kouga persze nem hitte el, mert hallott mindent. Ezután a tekintete Arisara tévedt. A lányon látszott, hogy megrémült kicsit, nem mert igazán a fiúra nézni.

Kouga: Szóval… azt mondod, ismered Kagomét, igaz?

Arisa bólintott: Igen.

Remélte, hogy ezt a választ kapja, egyből eszébe jutott, hogy ha visszaviszi a lányt, akkor bizonyára nagyot fog nőni Kagome szemében. Ebben meg is egyezett magával, hogy így lesz.

Kouga: Hogy érzed? Lábra tudsz állni?

Arisa: Nem hiszem, de megpróbálhatom…

Kouga: Segítsetek neki –Utasította Gintat és Hakkakut, akik azonnal engedelmeskedtek, persze inkább a lány segítésére tették, mintsem csak azért, mert parancsot kaptak. Nagynehezen talpra állították, ám Arisa nem tudott ránehezedni a sérült lábára, így a rájuk kellett támaszkodnia. Egy lépést sem tettek, amikor remegni kezdett a föld alattuk, és hullani kezdtek a fejük fölül a kisebb kövek.

Ginta: A barlang!

Hakkaku: Beomlik!

Kouga: *A fenébe!* -átvette a fiúktól Arisat és a felkapta a karjába, őket pedig a előre lökte- Kifelé innen!

Ginta, Hakkaku és Kirara éppen kiértek a barlangból, utána hatalmas sziklák zuhantak a bejárat elé, elvágva Kougat és Arisat tőlük, ők ketten nem értek ki időben.

Arisa felsikított, ahogy alig pár centivel csapódott eléjük a rengeteg törmelék. Ez Kouganak is hirtelen jött, reflexszerűen hátra vágódott, és ahogy voltak, hanyatt estek.  

Kint aggódva fordultak hátra a nagy robaj hallatán, de már nem látták őket:

Hakkaku: Kouga!

Ginta: Arisa!

Csak remélni lehetett, hogy épségben megúszták. A bejáratot teljesen elzárták a sziklák.

A fák közül ekkor ugrott elő Inuyasha: Hé, Bolhazsákok! Tudom, hogy tudjátok, hol van Arisa, úgyhogy ki vele!

Inuyasha után febukkantak a többiek is, majd megálltak a bajjós kőhalmaz előtt.  

Kagome: Ginta! Hakkaku! Mi történt?!

Ginta: A lány, Arisa, akit kerestek a barlangban rekedt!

Hakkaku: Kouga is vele van!

Kagome: Te jó ég!

Shippo: Remélem, nem esett bajuk!

Inuyasha: Cheh! Az a nyakigláb bénaság, még egy barlangból sem képes kimenekülni időben!