Kóborlás – Tó a föld alatt

/Ennek a fejezetnek van egy társszerzője is, de ez még neki is meglepetés.^^ Köszönöm neki a tudtán kívüli segítséget! ^^/

Az este folyamán még Kouga kerített vacsorát, egy kacsát. Ő kifejezetten utálta, és fintorgott rajta, de Ginta, Arisa és Hakkaku örömmel elfogyasztották tűzön ropogósra sütve. Falatoztak, és közben beszélgettek:

Ginta: Mégis, hogy kerültél Inuyashaékhoz, Arisa?

Arisa: Ez egy hosszú történet…

Hakkaku: Ráérünk! –mosolygott-

Arisa: Hát jó… Ha tényleg kíváncsiak vagytok… ^^ 

Arisa mindent elmesélt a kezdetektől. Mesélt a vízesésről, a tündérről, a küldetéséről, hogy ő valójában halandó, és csak kapta félszellemi képességeit. Csodálkozva hallgatták őt, bár Kouga ezt is inkább palástolta, és nem mutatott különösebb érdeklődést.

Kouga: *A feladata megvédeni az ékkőszilánkokat?! Hiszen magára sem tud vigyázni!*

Utána Gintaék is elmondták neki, ők a lemészárolt társaikért üldözik Narakut, majd nyugovóra tértek. Arisanak kész csoda volt, hogy álomba tudott merülni a két fiú horkolása mellett.

A Nap az égen járt jócskán, a két jómadár és Arisa még mindig aludtak. Kouga viszont már nagyon is indulni akart.

Kouga: Na jó, lusta banda! Felkelni! –rugdosta meg Gintat és Hakkakut.

Ginta: Hééé!

Hakkaku: Áúúú! –nyöszörögve keltek fel a földről-

Arisa felébredt erre, megdörzsölte a szemét, és lassan felült.

Ginta a lány fele fordult: Még találkozunk!

Arisa: Bízom benne!

Hakkaku: Szia!

Kouga: Viszlát, Arisa! –intett rá jellemzően két, összetett ujjal, aminek szinte bíztató hatása volt a lányra, hogy sikerüljön elérni a céljait, majd rögtön elszelelt, a srácok, pedig követték.

Arisa: Sziasztok!

Miután a kis trió ott hagyta, elszontyolodott… Megint egyedül maradt…

Eközben:

Shippo: Szerintetek Arisa biztonságban átvészelte az éjszakát? –kérdezte aggódó szemekkel- Vajon boldogult egyedül?

Inuyasha: Ne nyafogj már annyit! Nem kell annyira félteni! Egyébként is, nem árt, ha tanul egy kis önállóságot! Különben esetlen, gyáva nyúl marad!

Kagome: Inuyasha! –szólt rá erélyesen, majd Shippora nézett- Már csak két éjszaka, és megint velünk lesz! –bíztatta mosolyogva-

Shippo: Az még hosszú idő… -motyogott-

Arisa sétált az erdőben, valami ennivaló után kutatva.

Arisa: Miért is hagytam Kagomenál a táskámat?! Majd éhen halok! ˇˇ' –Ezt a gyomra is egyetértő korgással jelezte.

Pár perc múlva talált egy almafát: Hallelúja! –Odarohant, és neki esett a gyümölcsöknek. Mikor úgy érezte, jól lakott, ment tovább, persze vitt magával két almát tartalékba, sose lehet tudni!

Ment tovább, és észrevette, mennyire repedezett a lába alatt a föld, bár nem törődött vele nagyon. Tett egy-két lépést, és a következő pillanatban, a repedések tovább futottak alatta mélyen, kört alkotva körülötte.

Arisa: O-óh… - Hirtelen eltűnt a felszínről…

Már csak a sikítása hallatszott.

A zuhanás egy sötét veremben ért véget, jobban mondva, annak az alján álló tóban. A csobbanás erőteljesen visszhangzott. Arisa esését tompította a víz, de így is kicsit nekiütődött a fenekéhez. Észhez tért az ijedtségből, felúszott, és kicsit köhögött. A víz a lány válla közepéig ért. A tavat magas, meredek fal vette körbe, fény csak ott szűrődött be, ahonnan a lány beesett.

Arisa: Remek… Most, hogy jutok ki innen?!

Nem jutott jobb eszébe, kiabálni kezdett: Hahó! Segítség! Valaki! Akárki! ...Vagyis mégse teljesen akárki… Szörnyeknek annyira nem örülnék… -tette hozzá halkan-

Nem jött senki sem, pedig a visszhang felerősítette a kiáltásait. Gondolkodott, most mit csináljon, majd támadt egy ötlete, hátha beválik…

Arisa: Végül is, félig farkas volnék, vagy mi a szösz!

Mély levegőt vett, és hangosan felvonyított. Még mindig semmi válasz, semmi jel odafentről.

Megpróbálta újra, még hangosabban.

Arisa: Remélem, hallották…hallotta… - Titokban remélte, hogy… Ekkor árnyék vetődött a vízre…

Kouga: Hahó! –kiáltott le-

Arisa felnézett Kouga hangjára, és gyorsan figyelmeztetni akarta: Kouga! Vigyázz! Könnyen beszakad a… !!!

Bármennyire igyekezett… Kouga lába alatt megrepedt a föld, és bepottyant ő is a vízbe. Pont Arisa mellett landolt, aki elfordult a csobbanás miatt és védte a szemét.

Arisa: …a talaj… -mondta, miután a fiú is felbukkant-

Kouga: Hamarabb is szólhattál volna… -morgott csuromvizesen-

Arisa: Megpróbáltam… -mondta kissé összehúzva magát, kicsit durcás hangon. A fejére lapultak a fülei.

A fiú körbenézett: Hogy másszunk innen ki?

Ismerős volt a helyzet mindkettőjüknek. Nem most ragadtak benn ketten valahol először.

Arisa: Fogalmam sincs… -sóhajtott, és lehajtotta a fejét-

Kouga morgott, majd nagyot ugrott felfelé, és megkapaszkodott, ám a verem fala a nedvességtől nyálkás volt. Mikor ezt észrevette, kapálózott, és belemélyesztette a karmait a falba, ám ez sem segített. Visszacsúszott, és újra csobbant egyet.

Kouga: Hát ez nem lehet igaz! – Próbálta újra, és újra, de az eredmény ugyanúgy alakult.

Arisa nem szólt, csak odaúszott a tó széléhez, és végig simította a kezét a fal mentén, néhol megnyomogatta. Kouga mellé sétált: Találtál valamit?

Arisa: Talán át lehetne törni a falat. Mintha üreges lenne… -megdöngette. Lehet, hogy nyálkás, és puha volt a föld, de tényleg fura, tompa, üreges hangot adott.

Kouga: És mi van, ha, több víz kezd beáramlani?

Arisa: Az se rossz! Akkor a vízszinttel mi is feljebb emelkedünk, feljutunk a felszínre! ^^ Csak lebegned kell.

Kouga: Ne szórakozz! Kell lennie másik megoldásnak! –fakadt ki, majd veszekedni kezdtek-

Arisa: Van jobb ötleted?! –vágott vissza-

Kouga: Nincs! Akkor csinálj valamit, ha ennyire okos vagy!!!

Arisa: Legalább próbálom megoldani a helyzetet!

Kouga: Ha nyugton maradnál, nem okoznál bajt! Megint miattad kerültem egy ilyen elátkozott helyre!

Arisa ezt teljes mértékben igazságtalannak tartotta, és fel tudott volna robbanni a dühtől.

Arisa: Egy pillanat! Nem az én hibám volt, hogy a múltkor beomlott a barlang! Ne varrd a nyakamba!

Morogtak egymásra, szó szerint farkas szemet nézve, ökölbeszorult kézzel.

Majd Kouga látszólag lenyugtatta magát, a fal elé lépett: Na lássuk… -Most, viszont beleadta minden dühét, erősen belevert a falba, ami leomlott. Egy alagút tárult eléjük, Arisanak valamiért ismerős volt…

Benézett a járatba: De jó! Mint egy vizicsúzda! –örült meg nagyon, ám, mikor jobban megnézte- Csak túl sötét… -elfogta a félelem-

Kouga: Mint egy mi?!

Arisa: Vizicsúzda… Nálunk, otthon fürdőhelyeken sok van belőle.

Kouga: Te nyugodtan menj ezen az izén! Én kijutok máshogy!  -visszaindult a lyuk alá, ahol beesett-

Arisa: *Bizonyára zavarja a társaságom…* -gúnyos gondolat-

A fiú felugrott egy sziklára és nézelődött: *Még így is nagyon mélyen vagyok…*

Arisa várt keveset. Bátorságot gyűjtött és odament hozzá: Kouga, lehet, hogy veszélyes, de mi lenne, ha megpróbálnánk? Talán kivisz minket. –nézett a járatra, majd megint a fiúra-

Kouga: Honnan tudod, hogy merre visz? Nem akarok beragadni sehova. Itt legalább látom a kiutat.

Arisa: Ééértem… de… Azt hittem, bátrabb vagy… -fordult el tőle-

Kouga keze ökölbeszorult: Azt gondolod, hogy gyáva vagyok?! -kérdezte felháborodva-

Arisa: Nem tudom, mit gondoljak…- mondta, majd haladt a járathoz-

Kouga: Mégis mit képzelsz?! –ment utána-

A lány igyekezett elengedni a füle mellett, bár fájt neki a fiú modora.

Kouga: Ilyet nem feltételezhetsz rólam… Nem hiába lettem falkavezér!

Arisa: Értem. -ránézett- Akkor velem jössz?

Kouga: Persze!

Arisa: *Ez bejött!* -mosolygott, majd az alagút széléhez lépett, Kouga pedig mögé, és a lány válla fölött átnézett-

Kouga: Ez lefele vezet, nem?

Arisa: Lehet… Előremenjek?

Kouga: Majd megyek én. Lehet, hogy veszélyes.

Arisa furcsállta, hogy a fiú most hirtelen előtte akar menni: Rendben. Kicsit várok, utána majd elindulok én is.

Kouga bemászott, ám nem sokáig tudott talpon maradni, megcsúszott, hátra esett, és elkezdett csúszni lefelé. Arisa kuncogott rajta, utána várt, beült az alagút torkába. Ellökte magát, és már csúszott ő is. Kanyargós volt az út, és a lány az éles kanyarulatoknál néha felsikított, sikerült párszor majdnem fejre esnie. Már minden pózban csúsztak, oldalt, hason és fejjel előre, fejjel hátra. Arisa a karmaival próbálta lelassítani magát, de nem sokat ért el vele. Gyorsan csúsztak, a lány kezdte beérni Kougat. Ezt a fiú is észrevette, hallotta a sikításokat.

Kouga: Minden rendben van? -kiabált neki vissza-

Arisa: Igen! -majd megpillantotta Kougat- Hajtsd magad! Össze fogunk ütközni!

Kouga: Hogy mit csináljak?! - kérdezte értetlenkedve. Megpróbálta ellökni magát, de csak annyit sikerült elérnie, hogy hasra forduljon. Igyekeztek két oldalra húzódni. A járat egy következő kanyar után kiszélesedett, Arisa jóval gyorsabban csúszott, és nem tudta, mit tegyen. Szerencsére bőven volt hely kettőjük között, ám Kouga elkapta a lány kezét, és magához húzta. Arisa a lendülettől a fiúhoz ütközött,  pipacs piros lett az arca.

Arisa: Ne haragudj!

Kouga: Se… semmi gond… -kissé ő is zavarba jött-

Feltűnt az a bizonyos fény az alagút végén, szó szerint. A középkori csúzda-pálya egy szép kiugróval végződött. Kouga és Arisa nagy lendülettel felröppentek a végén, és egy újabb tóban csobbantak, ami szerencsére már a völgyben volt. Mindkettőjükről csöpögött a víz, ahogy kisétáltak a partra. Arisa megrázta magát kutyafélékhez méltóan.   

Kouga: Egy életre elegem van a vízből… -morgott…