Búcsú nélkül

Sango elindult Kiraraval Arisa és Kouga keresésére. Abba az irányba repültek, amerről a denevérek özönlöttek, néhánynak majdnem neki is ütköztek.

Kouga: Kissé rázós lesz… -nézett fölfelé, felmérve, hogyan érnek majd a felszínre.

Arisa bólintott és egyetértő igennel válaszolt. Kicsit kellemetlenül érezte magát, hiszen Kouga egészen idáig cipelte, és most még ezzel is terhelje?

Arisa: Nem pihensz kicsit, mielőtt nekivágunk?

Kouga: Ugyan már! Nekem ez semmiség! Csak van valami, amin változtatunk…

Arisa kezdett félni: Min változtatunk?

Kouga: Majd mindjárt meglátod! –mosolyodott el sejtelmesen-

Lassan leengedte a lányt a hátáról, és eleresztette a lábait. Arisa a „jó” lábára nehezedett rá igazán.

Arisa: Húh… -Épp, hogy kifújta magát, amikor Kouga hirtelen a vállára dobta, úgy, hogy a feje elől legyen. Arisa hasa puffanó hanggal nekiütődött a fiú vállának:

Arisa: Uhh!

Kouga: Csak nem fájt? –mosolygott tovább szemtelenül-

Arisa úgy érezte, a gyomra beljebb van nyomódva, mint kellene…

Arisa: …Egy…kicsit…

Kouga vállán a szőrmés vállvédő és a csat, ami azt a páncélhoz rögzítette, nem bizonyult valami kényelmesnek.

Kouga: Indulhatunk?

Arisa: Ühüm. -bólogatott-

A fiú felugrott, majd szakaszonként haladt cikk-cakk alakban a kiálló sziklákon. Arisa végig frászban volt, bár Kouga erősen fogta a derekát. Próbált nem sikítani, de néha-néha muszáj volt, és vágta az ijedt arcokat. Elérték a barlang tetejét, ám a rés szűkebb volt, mint hitték. Ketten, együtt nem fértek át rajta egyszerre.

Kouga ismét óvatosan tette le a lányt:

Kouga: Menj előre! Ki tudsz mászni? –kérdezte őt a sérülése miatt-

Arisa: Remélem… - Az égő fájdalom nem múlt el, de már nem akarta, hogy Kouga ennél is többet tegyen érte. Felkapaszkodott, majd néhány fájó mozdulattal ugyan, de kimászott, és felhúzta magát. Leült egy nagy, lapos kőre, a fiú hamar követte.

Kouga: Na végre!

Arisa nagyot sóhajtott, túl vannak ezen a kalandon.

Kouga: Már csak Kagomehoz kell, hogy visszavigyelek!

A lány el is feledkezett minderről, amíg Kougaval volt.

Arisa: *Tényleg! El is felejtettem!*

Sango: Arisa! Kouga! –kiáltott le nekik, amikor Kiraraval már a hegy mögül előbukkantak, és föléjük értek.

Arisa: Sango! Itt vagyunk! –integetett neki-

 Leereszkedtek hozzájuk, és Sango azonnal odasietett Arisahoz, letérdelt hozzá.

Sango: Mindketten jól vagytok?

Arisa: Ne aggódj! Semmi bajunk!

Sango: És a lábad? Nagyon fáj?

Arisa: Kicsit égnek rajta a sebek, de nem vészes. –Nyugtatta. Persze, jobban fájt, neki, mint ahogy vallotta.

Kouga: Kagome is a közelben van?

Sango a fiú felé fordult: Ő a hegy másik oldalán maradt a többiekkel. Jobb, ha mi is visszamegyünk. –pillantott újból Arisara, és felsegítette. Odavezette Kirarahoz, aki dörgölőzéssel üdvözölte a lányt.

Arisa: Én is örülök Neked! –mosolygott rá, ahogy megsimogatta-

Sango felsegítette Arisat Kirara hátára, ő elé ült, Kouga pedig mögé. Közrefogták, így még véletlenül sem eshetett le. Kirara elrugaszkodott a földtől, és felröppent velük.

Mindenki már a földön ülve várta őket. Inuyasha egyik lábával folyamatosan topogott a türelmetlenségtől, és a várakozástól.

Kagome: Inuyasha…

Inuyasha: Hm?

Kagome: Megkérhetlek, hogy fejezd be a lábaddal a rángatózást?

Inuyasha: Nem rángatózom!

Kagome: Tényleg nem…?!

A fiú ekkor nézett a lábára, és morogva lefogta. Hosszú csönd következett, mindenki ideges volt.

Majd a csendet Ginta törte meg: Nézzétek! Ott jönnek! –mutatott az égre-

Azonnal felálltak, és Sangoék elé futottak. Amint Kirara földet ért, már körbevették őket, és segíteni akartak. Kagometól, Shippotól és Mirokutól csakúgy záporoztak a kérdések Arisa felé . A lány már teljesen zavarba jött a törődésüktől.

Miroku: Minden rendben Arisa?

Kagome: Hogy érzed magad?

Shippo: Nem fáj már a lábad?

Arisa: Nyugodjatok meg! Nincs semmi baj! –mosolygott- Hála a srácoknak, jól vagyok! –sandított Gintaékra, akik bele is pirultak, persze köszönettel pillantott Kougára is.

Ám a fiú ezt nem is vette észre, mert már fogta Kagome két kezét.

Kouga: Kagome kedvesem! Úgy örülök, hogy látlak! Hiányoztál!

Kagome nem akart illetlen lenni: Én is örülök Kouga!

Inuyasha a másik két lánynak szánta a mondatot: Ezt a bolhazsákot igazán ott felejthettétek volna!

Kouga: Mit mondasz?!

Szembe álltak egymással és vicsorogva néztek farkasszemet.

Inuyasha: Miért nem fogod már fel, hogy Te itt nem hiányzol senkinek?!

Kouga: Nem kérdeztem a véleményedet, Blöki!

Arisa furcsállva nézte őket: Mindig így viselkednek, ha találkoznak?

Sango: Igen, általában…

Arisa: *Ezek szerint, abban sem tévedtem, hogy Inuyashanak sokat jelent Kagome.*

Kagome: Mostmár elég legyen! –állt közéjük- Fejezzétek be!

Kouga: Csak Kagome miatt nem verem be a képed!

Inuyasha: Húúú! Micsoda kegy!

Kagome: Inuyasha! Fekszik!

„BUMM”

Kagome Kougahoz fordult: Köszönjük, hogy vigyáztál Arisara!

Kouga ismét megfogta a lány kezét: Igazán nincs mit! De most mennem kell Kedvesem!

Inuyasha csak morgott az orra alatt: Grrr… Egyszer még megölöm…

Kouga hátralépett Kagometól és két ujjával intett, ahogy szokott- Ég Veled! –majd forgószéllel maga körül elfutott.

Ginta: Várj Kouga! Ne hagyj itt! –indult utána-

Hakkaku: Sziasztok! –búcsúzott-

Ginta: Vigyázz magadra Arisa!    

Arisa: Ti is vigyázzatok! – kiáltott utánuk. Aztán egy kicsit elszomorodott. Kouga levegőnek nézte… Pedig illett volna legalább elköszönnie tőle, hamár együtt vészelték át a „denevérbarlangot”… Csak nézte a forgószelet, ahogy eltűnt a messzeségben.